Visszhang

Alföldy Jenő megragadó gondolatmélységű és vonzó stílusszépségű cikkei élményt jelentettek – pezsgő viták, eszmecserék tárgyai voltak. S a nyolcvanas évek elején, már magyar szakos debreceni egyetemistaként, sőt kezdő kritikusi tollforgatóként aztán pedig egyenesen mintául és mércéül szolgálhattak számomra is az ő írásai, illetve első gyűjteményes kötetének – az 1983-as Élménybeszámoló – színes darabjai. Idézgettem is belőlük, s valóban lenyűgözött, hogy valaki csakugyan ennyire szereti az irodalmat: életét teszi arra, hogy tudatosítsa, nyomatékosítsa, közvetítse a versben, prózában, esszében megteljesülő örök emberi értékminőségeket. Egymástól akár merőben eltérő művészi gondolatvilágok és formanyelvek egyaránt lehetnek remekművek és örökérvényű üzenetek letéteményesei, minőségfeltételei. Erre is tanítottak ezek a műelemzések.

Alföldy Jenő irodalmári pályája 1969-ben indult. Kritikusként, irodalomtörténészként azóta is elsősorban a magyar líra alkotóival foglalkozik. Kritikáiból, esszéiből szinte az 1945 utáni teljes líratörténet kibontakozik. A magyar irodalom klasszikusaitól kezdve az egymást követő generációk költőiig több mint száz szerzőre terjed ki érdeklődése. Pályatársai a születésnapi köszöntőkben, értékelésekben kiemelik előítéletektől mentes kritikai szemléletét, azt a nyitottságot, amellyel a legkülönfélébb költői irányokhoz tatozók műveihez közelít.

A Dunántúl 1952 és 1956 között Pécsett szerkesztett, Pécsett megjelenő és az egész országban terjesztett irodalmi folyóirat volt. A lapnak húsz száma látott napvilágot. A Dunántúlt Szántó Tibor szerkesztette. A folyóirat mellett 1954-től Dunántúl Könyvkiadó illetve Dunántúli Magvető néven kiadói tevékenység is folyt. Az előbbi három, az utóbbi tizennégy könyvet jelentetett meg. Mind a lap, mind a kiadó munkáját lektorátus segítette. Ennek munkatársai a folyóirat pécsi szerzői közül kerültek ki. A lektorátus munkáját Szántó Tibor és Géczy József irányította. A lektorátus minden beérkezett – tehát nem a szerkesztők által kért – kéziratot „adminisztrált”: elolvasott, véleményezett, elbírált, esetleg közlésre javasolt, erről a szerzőt értesítette, a vélemény másodpéldányát és a kéziratot leltárba vette és megőrizte.

Kedves Jenő!

A Versek a farmerzsebben című recenziót olvastam először Tőled valamelyik folyóiratban, 1980 körül talán, s jól emlékszem, hogy néhány sora menten átmelegítette a szívemet. „Életbevágó dolgokról beszél”, írtad Utassy József kötetéről szólva. „Helyesebben – folytattad – nem beszél, hanem versekben éli mindezt; gyöngyözi homlokával, nem az erőlködők verítékével, hanem mint aki könnyedén fut fölfelé a remények és a hősies reménytelenségek hegyén, mint Balczó András a Küldetés-ben.” Utassy kedves költőm volt már akkor is, de – minek tagadjam – nemcsak a kivételes versértésről tanúskodó szavad, hanem a mondatvégi hasonlat is megfogott.